NÉHÁNY SZÓT A FESTŐMŰVÉSZRŐL

Földvári György
író, meseköltő, képzőművész, polihisztor 1951-ben született, 1989-ig
osztályidegen volt, azóta ismeri az egész osztály. Iskoláit a Zala
megyei Galambokon, a Vas megyei Magyarszecsődön és Körmenden, a
Csongrád megyei Szegeden, a Vas megyei Szombathelyen és a Pest
megyei Budapesten végezte. Volt paraszt, betanított munkás,
igazgató, népművelő, könyvtáros, tanár, újságíró, kiadói szerkesztő,
elnök és regisztrálhatatlan munkanélküli. Lakott és dolgozott szerte
az országban, ám még mindig több olyan hely van Magyarországon, ahol
nem lakott, mint ahol igen.
Ha jobb dolga nincs, szülővárosában, Kaposváron él. Eddig mintegy
104 meséje jelent meg nyomtatásban, 6 mesekönyve több kiadásban
összesen több mint 140.000 példányban fogyott el. Megjelent
újságcikkeinek, publicisztikai írásainak száma sem kevés, de lusta
volt őket összeszámolni. Ez foglalkozási ártalom, ugyanis egy ideig
a Pató Pál Párt köztársasági elnökjelöltje volt. Szerkesztette a
Mondat című folyóiratot, a Zsebújság (Pocketmate- Taschenzeitung)
című mini-nyelvmestert, és eddig 49 könyvet rendezett sajtó alá.
Elő- és utószavainak, fülszövegeinek a számát nem tudja, de ezekből
is sok van. Önálló verseskötete még nem jelent meg, mert szeret
olyan könyveket megjelentetni, amiket olvasnak is.
Volt néhány képzőművészeti kiállítása, és 2000-ben megalapította az
F-Art Mozgalmat. A Mozgalom azóta lassú vízként mossa partját, ám ha
egyszer átszakítja gátját és rátör a világra, hát Isten óvjon minden
ódondászt és giccsgalériát!
Mostanában jelenik meg egy olyan mesekönyve, amelyet saját maga
illusztrált. Ez azt jelenti, hogy lassanként feladja elveit: lehet,
hogy még azt is megérjük, hogy autót vesz, mielőtt sofőrt tarthatna
hozzá. Ez azonban azt jelentené, hogy közel a világvége, tehát
mindent meg kell tennünk, hogy lebeszéljük róla.
Jelenleg a Balaton-Pannonia Kulturális Egyesület elnöke (http://www.balatonpannonia.lapok.hu
); és a második saját illusztrációkkal megjelenő mesekönyvét rendezi
sajtó alá.
|
|
ABOUT
GYÖRGY FÖLDVÁRI 
Writer, tale-writer, painter, polyhistor.
Was born in 1951 in Hungary, Central-Europe. He was a class-alien
to 1989. (His father was a Calvinist minister.) Since that time
was acquainted with complete class.
His schools accomplished in Galambok, Magyarszecsőd, Körmend,
Szeged, Szombathely, Budapest.
He was farmer, trained worker, director, librarian, teacher,
publisher's editor, chairman and unregistered jobless.
He lived and worked over the Hungary, however here still some such
places exists, where he not lived, as such where yes.
If hasn’t better to do, he live in his home town, Kaposvár.
Up to the present he published in print something like 110 tales,
his 10 tale-books runned out in some editions in all 140000 issues.
He has a lot of published articles, publicistic writings, but
these are not counted that he is lazy. This is a disease of
profession namely he is the former chairman of the International
Federation of Lazy-Bones, and was the candidate of Pato Pal Party
(too lazy-bones!) for the President of the Government.
He edited by the periodical ’Mondat’ (Sentence), the
language-teached mini-review ’Pocketmate-Taschenzeitung’.
He not knows the number of his forewords, afterwords and blurbs,
but also these are a good many.
He not yet published in a self-sufficient book his poems, namely
he is fond of publish such books, which are readable.
It was some exhibition of his graphics and paintigs, and he
established in 2000 the F-ART MOVEMENT.
The Movement float like the slack water; but still waters run deep
- however once the baffle made crash down, God mercy to all
kitsch-gallery!
Lately he publicated a self-illustrated tale-book. This thing
signify that he bit by bit gives up his principles. Maybe he buy
an auto before he get capable to employ a chauffeur.
After all tis meant that: is near the crack of doom, also we are
obliged to do all talk him out of this idea. |
Contact:
E-mail:
foldvarigyorgy@vipmail.hu
Website: www.festomuvesz.hu/foldvarigyorgy
, http://www.painter.hu/foldvarigyorgy |
|
|